Igen, én mosizok. Ez miért baj?

Tőled is megkérdezték már, hogy miért moshatózol? És mit szoktál válaszolni? Összegyűjtöttünk néhány vicces, néhány komoly, néhány oktató és néhány lerázós választ arra az esetre, ha az ismerőseid a pelenka-kérdésben kezdenének vájkálni.

Bizonyára Veled is előfordul, hogy amint szóba kerül, hogy mosható pelenkát használsz, az ismerőseid meghökkennek. Nem értik meg, miért csinálod ezt, miért jó ez Neked, Nektek.
Vagy esetleg egyenesen gusztustalannak tartják a kakavakarást…. (pedig ha tudnák, hogy igazából csak azt kell kiválasztani, hogy pelenkát vagy ruhát vakarjanak majd… 🙂 )

Először is, ne lepődj meg ezen, hiszen gondolj bele, Neked mi volt az első gondolatod a témával kapcsolatban. Az ismeretlen mindig félelmetes egy kicsit, nem igaz?

Ahhoz, hogy ne személyes támadásnak vedd a kérdést, először is próbáld megérteni, mit gondolhat a kérdező fél. Hiszen a legtöbb embernek, ha meghallja azt a szót, hogy mosható pelenka, még a régi, nagy fazékban, hipóban főzött, vasalt textil jut eszébe, és persze, hogy nem érti, te ezt a nyűgöt miért vállalod önként magadra.

Vagy azon aggódik, elég higiénikus-e ez a babának. Vagy attól tart, túl sok macera az egész, hiszen a nedvesség-érzet miatt gyakrabban kell cserélni, mint az eldobhatót. (ilyenkor persze azonnal meg is említheted, hogy függetlenül attól, mennyi vegyszer szívja el a nedvességet, az eldobható pelenkát is 3 óránként kéne cserélni…)


Azért légy csak magatokra büszke, és hidd el, ha elülteted a gondolat-magot a beszélgetőpartnered fejében, lehetséges, hogy egy idő után már ő sem fog idegenkedni a mosható pelenkázástól.

Csak meg kell találnod a megfelelő válaszokat, amit a szituációhoz és vérmérsékletedhez igazítva vagy vicceskedve, vagy akár flegmán, csípőből tüzelve felelhetsz a csodálkozó kérdésekre. De ha úgy érzed, inkább észérvek, vagy érzelmi ráhatás lenne a megfelelő válasz, olyannal is készültünk, tedd csak el a tarsolyodba! 🙂

Kinek mit és mikor felelj?

A vicces

A humor hatalmas segítség a legtöbb helyzetben. Feloldja a feszültséget, és lehetővé teszi, hogy a két, először szemben álló álláspont közelítsen egymáshoz.

Ilyenkor törekedj arra, hogy láttasd a lényeget, adj hozzá egy csipet bájt, egy kiskanál öntudatot és egy üvegcsényit a szeretetből, amit a gyermeked iránt érzel. Így születhetnek meg az alábbi, kicsit ilyen, kicsit olyan válaszok a fejek felett megjelenő kérdőjelekre.

Hát nem cukik?

„Te tényleg mosható pelenkát használsz?”

  • Gondolj bele abba, ha egész nap egy nejlonzacskót kéne a lábadra húznod egy kényelmes, puha pamut (vagy akár bambusz) zokni helyett, milyen érzés lenne?
  • Mit szeretnél inkább: a saját babád kakiját mosni 1-2 évig, vagy a saját babád egyszer használt, kakis pelenkáiban térdig gázolni életed hátralévő részében?
  • Mindenkinek kell egy hobbi. Én pelenkát mosok.
  • Nekem így tetszik. Csoda cuki tud ám lenni a mosipelusos baba totyogása!
  • Most nem mindegy, hogy a bodyjából vakarom ki a nyakig kifolyt kakát, vagy a pelenkájából?

A flegma

Talán ez a fajta megnyilatkozás csúszik ki a legkönnyebben és a legmeggondolatlanabbul a szánkon. Tudod, mint amikor csípőből tüzelsz. Utána jóleső, „jólmegmondtam-érzés” tör ránk, de csak pár pillanatig, ugyanis a visszatámadás sokszor rosszul sül el. Ha pedig rosszkor, rossz embernek sikerül ilyet eleresztened, abból könnyedén sértődés lehet.

  • Inkább, mint hogy műanyagba csomagoljam! Belegondoltál már abba, milyen lehet null-huszonnégyben egy vegyszerekkel teli nejlonzacskóban lenni?
  • Nem te mosod, de tulajdonképpen ezzel én óvom a te fenekedet is. Furcsa, nem?!
  • Igen, mosható pelenkát használok, mert környezetbarát, bőrbarát és pénztárcabarát is. Neked ezek nem fontosak?

Az érvelő

Az észérvekkel van, ahol ne is próbálkozz, ugyanis felesleges, mert sajnos nem megy át az információ. Nincs elég táptalaj, se idő, hogy a tényeket, miérteket feldolgozza a kérdező.
De ha úgy érzed, a másik fél hajlandó megállni egy pillanatra, meghallani, amit mondasz neki, és képes elfogadni azt, hogy máshogy is lehet, mint ahogy ő csinálja, akkor érdemes megpróbálni. Ugyanis ha ellenérzését félretéve végiggondolja a válaszodat, lehetséges, hogy elkezd utánanézni, kérdezgetni, végül ő is moshatózni kezd.

Nézzünk pár ilyen, érvekre alapozott választ:

  • Tudtad, hogy egy baba a szobatisztaságig körülbelül 1 tonna nem lebomló, veszélyes hulladékot termel?
  • Gondoltad volna, hogy ha moshatózunk, a szobatisztaság eléréséig elég lehet összesen 50 pelenka – és nem heti 50, mint az eldobhatónál?
  • Tudtad, hogy mosható pelenka használatakor nem kell krémezni a baba popsiját? Hiszen természetes anyagok érnek hozzá a bőréhez, és nem műanyag, ráadásul az eldobható pelenkában található vegyszer minden nedvességet beszív, nemcsak a pisit, hanem a bőr nedvességét is.

Az érzelmekre ható

Ezek a válaszok anyaklubokban, játszótéren, bölcsi öltözőjében még akár toborzó, átbillentő mondatoknak is tökéletesen megfelelnek. Hiszen mi, szülők, a legtöbb esetben gyermekeink érdekében cselekszünk úgy, ahogy.

  • Tudod, én így is vigyázok a gyermekeinkre.
  • Én így próbálok tenni azért, hogy legyen élhető jövőnk, leginkább a gyerekeink, unokáink miatt óvom a környezetet.
  • Úgy tapasztaltam, ezzel tudom a leginkább megóvni a kicsim popóját a kipirosodástól.

Ne feledd, nem kell azonnal megtérítened mindenkit. És ne vedd személyes támadásnak, beszólogatásnak az értetlenkedő kérdéseket. Türelemmel, kedvességgel hosszú távon sokkal jobban jársz, mintha az elveid védelmezőjeként jól visszaszólsz egy bántót… Lehet, a következő találkozásotokkor már kicsit nyitottabb lesz a témára, esetleg melléd ül a homokozó szélén, és elkezd kérdezgetni, hogyan kezdjen neki ő is…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..